Szép új világ: Támogatottság hiányában elmarad!

Valami készül, ez immár nyilvánvaló, de nem fogunk neki örülni. Olyan események fognak következni, amit az amerikai módszerekkel (mindenre lövünk, ami mozog; ami nem mozog, abba a biztonság kedvéért belelövünk párat) nem lehet megoldani.

Egyre inkább nyilvánvaló, hogy (a globális felmelegedés miatt vagy sem, de) Földanya megelégelte az ember hülyeségeit, és most egy kicsit rendet fog vágni. A saját módszereivel, természetesen. Először egy icipicit ripityára tört öt hajót, további hatot használhatatlanná tett a Fekete-tengeren. Ezzel együtt egy csomó paraffin, kén és olaj került a tengerbe, ami évekig éreztetni fogja a hatását, de ez csak az embereknek probléma. A természet majd kompenzál valahogy.

Mindezekkel egyidőben Kaliforniában is elsüllyedt egy hajó, ami a pusztító erdőtüzekhez képest már csak semmiségnek tűnhet.

A legpikánsabb hír viszont egyenesen Kínából futott be: a kínai kormány (történelme folyamán hivatalosan először) elismerte: a Jangcén épített erőműrendszer ökológiai katasztrófát okozott, és vizsgálják, hogyan lehetne a károkat csökkenteni. Hogy milyen következményei lesznek ennek, az felmérhetetlen, de azt gondolom, hogy a legvadabb elképzelések sem érhetnek fel ahhoz, aminek hamarosan tanúi leszünk. Már persze, ha túléljük.

Számolhatunk azzal, hogy egyre több, és egyre súlyosabb katasztrófa fogja súlytani az egész Földet. A természet kompenzál. "Megalkottam a dinókat, nem jött be, elpusztítottam őket. Dobok egy másikat a kockámmal. Most ez jött ki. Emlősök. Lássuk, mi lesz belőle. Ez lett belőle, hát ez sem jött be. Törlöm a táblát, újat dobok."

A vicces az egészben az, hogy az ember csak párezer éve van jelen, és máris törlődik. Ez azért szánalmas. Persze könnyebb úgy nézni magunkra, hogy mi vagyunk a teremtés koronája, és bármit megtehetünk. Ez is egyfajta túlélési stratégia lehet, de, bár (emberi léptékkel mérve) a távolban, már látszik a következménye. Hogy úgy mondjam: dereng a fény az alagút végén. A totális pusztulás fénye.

A kérdés az, hogy szükségszerű-e, hogy ez bekövetkezzen. Elméletileg nézhetjük úgy, hogy a bicikli megindult a lejtőn lefelé. Dönthetünk úgy, hogy behúzzuk a féket, és mehetünk másfelé. Vagy hagyjuk még gurulni a bringát, de az közben gyorsul, és egyre nehezebb les megállítani, visszatolni a lejtő tetejére pedig még nehezebb. Vagy ha már gyorsan száguld lefelé, hirtelen megránthatjuk a féket, és akkor pofára esünk, kicsit összetörjük az arcberendezésünket, de még akkor is vissza lehet fordulni. Vagy hagyjuk, hogy a kerékpár guruljon a lejtő végéig és tovább, ahol egy mocsár van, ami mindent magába nyel, és onnan már nincs visszaút.

Próbáltam valami kevésbé drámait írni. Hogy minden szép lesz és jó, mindeki nyugodjon meg; hogy villanyautóval megyünk majd dolgozni, meg ilyenek, de végiggondolva azt, ami ma történik, és ahogyan történik... Nem lesz szép új világ. De a szép régi sem lesz már meg. Ez ellen még a CIA igazgatójának első helyettese sem tehet semmit. Ő ugyanis azt mondta: "az amerikaiaknak át kell gondolniuk a magányszféra fogalmát, már nem lehet cél a névtelenség megőrzése. Donald Kerr kijelentette, hogy az emberek ma már nem őrizhetik meg a névtelenségüket. Ehelyett az lehet a cél, hogy a kormány és a vállalatok biztonságosan tárolják az állampolgárok személyes kommunikációjára és pénzügyeire vonatkozó adatokat." Elektrodiktatúra.