2016. feb 25.

Az angol nyelv

írta: Mark yhennon
Az angol nyelv

Ha Angliába érkezel, nyugodtan felejtsd el, amit tanultál. Egy rohadt szót sem fogsz érteni abból, amit mondanak, ha meg kérdeznek, akkor a legjobb, ha visszakérdezel egy "did you mean" kezdetű kérdéssel, csak hogy világossá váljon számodra, hogy tényleg arról van-e szó, amit sejtesz.

 

Az ügyintézés elég simán megy, az NI interjún egy rutinos ügyintézővel sikerült összekerülnöm, aki kellően tisztán és lassan beszélt, így az egész műsor kb. 5 perc alatt megvolt. Még úgy is, hogy az egyik kérdése az volt, hogy "Milyen céllal érkezett Lengyelországból?". Igen, kb. én is így pislogtam rá, azt hittem csak viccel, de aztán felvilágosítottam, hogy I'm afraid, és tényleg nagyon röstellem, de soha életemben nem jártam Lengyelországban, ellenben ha Magyarországról kérdez, akkor van esély közös nevezőre jutni. A mindennapi életben viszont minden séma, szabály és logika figyelmen kívül van hagyva.

Itt, Leedsben egy olyan dialektust beszélnek, ami állandóan akadozik. Úgy kell elképzelni, mint amikor az ember csuklik, és a csuklás pont a szavak közepén jön rá az emberre. Szinte sosem mondanak végig egy szót, hanem egy Ö hanggal megakasztják a saját beszédüket, így olyan, mintha mindenki retardált lenne. Például:

Gyu lákö a csho.kliö an id? Ez nem egy káromkodás, hanem arra kíváncsi, hogy kérsz-e kakaóport a cappucino tetejére. 

A legjobb, amit az egyszeri ember tehet, ha megkéri a másikat, hogy lassan beszéljen, mert nem lehet érteni, amit mond. Ez az esetek 99%-ában bejön, bár a múltkor nem bizonyult hatásosnak egy bolti pénztáros esetében, aki egyszerűen elhadarta még egyszer ugyanazt, ugyanúgy. Végül rájöttem, hogy az időjárás tekintetében állapította meg, hogy milyen szépen süt a Nap, így kénytelen voltam vele egyet érteni, mert valóban ez történt, nem mintha ennek bármi köze lett volna a vásárlásomhoz. 

Röviden összefoglalva: a brit angollal kapcsolatban Stewie-nak (Family Guy) igaza van: az angolok nem beszélik a nyelvet, hanem megrágják és kiköpik. 6:25-től itt: http://fgo.try.hu/?v=fg304 
Angol eredetiben itt: https://www.youtube.com/watch?v=N2e7AF-dh38

 

Szólj hozzá

angol nyelv