Szakítottunk. Nem viharosan, de nem is túl elegánsan. Állítólag miattam.
Pedig csak azt csináltam, amit mondott, amit kért: őszinte voltam.

A ember múltjában vannak olyan dolgok, amikre egyáltalán nem büszke,
legszívesebben elfelejtené és meg nem történtté tenné. Én se vagyok kivétel. De,
gondolom ezt ő is tudta. De eddig nem beszéltünk róla.

Aztán úgy adódott, hogy hozzá költöztem, mert itt kaptam munkát, és elfogadtam
az együtt élés feltételeit: az egyik az őszinteség volt. Az utóbbi egy hónapban
sokkal többet beszélgettünk, mint az elmúlt négy évben összesen. És előkerült
valami a múltamból, amin nem tudta magát túltenni.

Dióhéjban ennyi.
Tanulság?

"Öregapó, hát neked mi kell?"

Szól az öreg, meghajolva mélyen:

"Szánj meg engem, ó, aranyhal úrnő!

Mit tegyek az átkozott banyával?

Akar lenni tenger királynője,

Akar élni óceán-tengerben,

Azt akarja, szolgáld te magad,

Te magad légy futosó cselédje."

Nem szól erre semmit az aranyhal,

Loccsan egyet farka a habokban.

Beleúszik tenger mélységébe.

Vár válaszra, vár a tengerparton,

Elunja az öreg, hazaballag -

Látja újra: előtte a kunyhó,

A küszöbén ül az öregasszony,

Lába előtt ott a törött teknő."

Csak annyi, hogy őszintének lenni nem jó. Még annyit kérdezett, hogy akarok-e
valamit a szemére vetni a négy év kapcsán. Nem. Talán lenne mit, talán nem. Én
sem voltam és ne vagyok szent. Nincs értelme az ilyen kicsinyes, keresztényi
viselkedésnek. Nem vetek a szemére semmit.

Aztán két nappal később elmentem az új kollégáimmal a Balatonhoz fürdeni. Elég
rendesen tűzött a nap, szarrá is égtünk mind a hárman, úgyhogy a hidratáló
krémeket gyártó cégek dörzsölhetik a markukat, mert fogy a krém rendesen. Amikor
meglátott, azt kérdezte: - 9,5-es UV-sugárzás volt tegnap. Öngyilkos akarsz
lenni? Annak vannak gyorsabb módozatai is.

Azt feleltem, hogy nem. Pedig jobban belegondolva: sok értelme most nincs az
életemnek, tehát végülis teljesen mindegy lenne. Talán könnyebb is lenne úgy.