Elmentem orvoshoz,mert mostanában lejárt az egészségügyi könyvem (eükönyv). Leülök, várom a soromat és hallgatom a többi várakozót.

Maradjunk annyiban, hogy én, a magam 28 évével ott a legfiatalabb voltam, és ennek okán mindenki úgy nézett rám, mint egy ufóra. De szerencsére nem vertek meg, csak néztek nagyokat. Hallgattam, hogy kinek mi baja van, és valahogy nem értettem, hogy minek ide orvos, mikor az öregek egymást diagnosztizálják, sőt, még gyógyszert is ajánlanak minden bajra!

Olyan betegségekről hallottam, ami legvadabb rémálmaimban sem jutna eszembe. Atyaég! - gondoltam magamban, ha ezek megtudják hogy nekem semmi bajom sincs, itt elszabadul a pokol.

Végre valahára sorra kerültem, belépek a dokihoz, kérdezi, hogy mi a panasz. Mondom, hogy semmi. Az orvosok ilyenkor teljesen átváltoznak. Először a meghökkenés látszik rajtuk, majd egy kis megkönnyebbülés, hogy végre valaki, akit nem kell megvizsgálni, és a harmadik reakció a csodálkozás, hogy akkor meg mi a francot keresek ott. Aztán az érzelmi skála véget ér, az orvos visszaváltozik orvossá, arcára kiül a szokásos kifejezés, amellyel azt sugallja, hogy ő majd mindent megold, és kérdezi, hogy mit akarok.

Előadom a problémámat, eükönyv, beutaló, stb. Megkapom, megyek. Az egész nem tart tovább 2-3 percnél. Ahogy kilépek az ajtón, az öreg nénik és bácsik (ezek valahogy mindig ott vannak, lehet, hogy a berendezéshez tartoznak. Szinte elképzelem, ahogy az új bútorzatot megrendelik a váróba:
- Kellene nekünk 2 új pad.
- Van most akciós egy padhoz két nénit és egy bácsit adunk ajándékba. Jó lesz?
- Hát, ha fehér, akkor jó.
- Van fehér is, de tudunk szállítani néger néniket is, az még olcsóbb.)

Szóval néznek, és kifelé menet hallom (nem csinálnak titkot belőle), ahogy összesúgnak a hátam mögött, hogy ez gyors volt, vajon mit csinálhatott, stb.

El is mentem a Szigetszentmiklós-Gyártelep rendelőintézetbe a tüdőgyógyászatra, röntgenre. Ugyanez a szitu: - Mi a panasz? - Semmi. Ott is nénik, bácsik, annyival jobb a helyzet, hogy nem én vagyok a legfiatalabb, mert van, aki hozza magával az ivadékát is.

Gondolom, apám és anyám is járt orvoshoz annak idején, de én egy olyan alkalomra se emlékszem, amikor magukkal vittek volna. Egyszer mintha mondták volna, hogy orvoshoz kell menniük, én meg maradjak otthon, és legyek jó. Mondtam jó. Ennyi. Hogy egyesekben milyen kényszerképzet alakul ki, hogy orvosi rendelőbe vigyék a kölyküket, ez számomra rejtély.

Na mindegy, megvolt a tüdőszűrés, nincs semmi bajom. Eddig is tudtam, de most már papírom is van róla.