2009. dec 07.

Reggeli kávé

írta: Mark yhennon
Reggeli kávé

Reggelente az egyik Fornettis sütödénél szoktam kávét venni magamnak. Ez az ébredés után kb. 2 órával van. Addig csak szédelgek, látni nem látok semmit, már reflexből megyek arrafelé. =)

 

Szóval a kávé meg is érkezik minden reggel egy-egy 0,8-as műanyag pohárban. Biztos ismeritek, ez az a fehér, 8 centiliteres kis szörnyűség, amit (mivel nagyon kedves fiatalember a pultos) mindig csurig tölt kávéval. Addig nincs is probléma, míg a helyiségen belül, konkrétabban: a pulton tartózkodik a csibrik, ám az üzlethelységből való kimenetel során mindig magara öntök egy kicsit. És ahogy trappolok egy lapos felület felé, ahol végre nyugvópontra tehetem az ominózust, amíg rágyújtás tényállást nem valósítok meg, gyakorlatilag végiglocsolom a Kelenföldi pályaudvart. De nem ez a legérdekesebb a dologban, hanem az, hogy ezek után még mindig van kávé a pohárban! Leszögezhetjük, hogy elég rendesen meg van taposva az edényzet, ha még ezek után is marad benne valami. =)

A lényeg az, hogy a kabátom ujja, amely fekete, és azonnal magába szipákolja az éltető nedűt, már legalább 2 liter kávét tartalmaz. Ezután, ha esik az eső, egyszerűen kiteszem a zuhéra, aláteszek egy poharat, felfogom a belőle kicsorduló folyadékot, és egy rövid mikrohullámú kezelés után máris kész a forró, fekete ital. Egész hónapra.

Szólj hozzá

kávé pályaudvar kelenföld