A BKV-sztrájknak voltak azért előnyei is. Például kiderült, hogy a bicikli (kerékpár, velocipéd, bringa, canga, stb.) nem státuszszimbólum, hanem közlekedési eszköz. De ne szaladjunk ennyire előre.

Ma jelenésem volt az egyik fővárosi önkormányzatnál. Számba véve az alternatívákat, (Dunaharasztiról Budapestre) tömegközlekedés híján két lehetőség adódott:

- gyalog: ezt egyéb okból kifolyólag gondolkodás nélkül elvetettem.
- bringával: kizárásos alapon ez maradt.

Annak rendje és módja szerint magamra öltöttem a láthatatlanná tevő mellényt (úgyis, mint: kukásmellény, csak UV-zöld), és, az amúgy csak lakóhelyem belterületén használt kerékpárral útnak indultam. A távolság kb. 26 kilométer.

Az első 10 km-en nem volt probléma, ennyit hetente többször is letekerek. Utána azonban kezdtem úgy gondolni, hogy ez mégsem volt valami baromi jó ötlet. Aztán, amikor láttam a torlódó autókat, a hiába várakozó utasokat (azt az egy-kettőt, aki a megállóban lézengett valami csodára várva) úgy gondoltam: ez nem is akkora baromság. Hiszen igaz, hogy nem megyek valami gyorsan, de én legalább haladok. (A lassú haladás leginkább annak tudható be, hogy el vagyok szokva a hosszabb távon való bringázástól, illetve annak, hogy elég rendesen dohányzom.)

Amikor beértem Pesterzsébetre, már meggyőződésemmé vált, hogy a bicikli nem úri passzió, hanem igazi közlekedési eszköz. Onnan már (igaz, továbbra sem túl nagy sebességgel, de) gyorsabban fogytak a méterek. Szerencsére gyalogosok is alig akadtak, így a kerékpárúton és a járdán haladva szinte megállás nélkül jutottam a Lágymányosi hídig. Addigra már az első tüdőkiköpésen már túlestem, így meg se kottyant feltekerni a hídra, lefelé meg élmény volt gurulni. =) Aztán, mivel volt még egy kis idő odaérni a hivatalba, megengedtem magamnak egy kis betérést a Burger King-be.

Az első, amit szégyenszemre tapasztalnom kellett, hogy nincs kerékpártároló. Ezért kénytelen voltam a virágágyásban elhelyezett villanyoszlophoz lakatolni a bringát. Mentségemre szóljon (a tároló hiányán túl), hogy az ágyásban nem volt "édes anyafődön" kívül semmilyen zöldség, úgyhogy nem tapostam le semmit. A második, hogy, mikor kicsit kifulladva beléptem az étterem jellegű helyiségbe, úgy néztek rám, mint egy ufóra. Pedig annyira nem vagyok ijesztő látvány, még UV-zöldben sem.

Végül begördültem a XI. kerületi önkormányzat épületéhez, és láss csodát: ott VAN kerékpártároló! Elintéztem, amit el kellett intézni, aztán uzsgyi haza. Mivel időközben megindult a tömegközlekedés, az út utolsó előtti szakaszát megkönnyítettem annyival, hogy HÉV-re pakoltam a drótszamarat.

A mai nap tanulsága:

Budapest tökéletesen járható lenne bringával, ha a bicikli nem valami kiátkozott szerkezet lenne, hanem egyenrangú közlekedési eszköz. Ehhez csak és kizárólag az akarat hiányzik. Akarat arra, hogy kerékpárút létesüljön mindenfelé (Kb. 1 km-t mentem kerékpárúton. Pár métert Pesterzsébeten, meg néhány száz métert a híd egyik oldaláról a másikra.) Akarat arra, hogy a bringások megtanulják, és betartsák a KRESZT. Akarat arra, hogy a gyalogosok hagyják szabadon a kerékpársávot. A kerékpározás a fentiek miatt nem biztonságos.

Nincs hova letenni a bringát. Letehetem éppenséggel a virágágyás közepén lévő lámpaoszlop mellé is, de ha oda tízen vagy húszan szeretnénk parkolni, akkor az nagyon hülyén veszi ki magát.

Menet közben felhívtak egy munkahelyről, hogy várnak állásinterjúra. Mondtam, rendben, egy kis türelmet kérnék, mert épp biciklivel vagyok, merthogy nem jár a BKV. Erre a hölgy azt mondta: nem gond, vár, mert ő sem tudott munkába menni, most otthonról intézi az ügyeket. Hökk... Ez egy meghökkenés volt. Wofül, elvtársak? Hogy is van ez? Ha otthonról is el tudja látni a munkáját, akkor mi a francnak kell bejárnia minden nap Pest-Budára? Itt vinnyog mindenki, hogy milyen kevés a távmunkás, miközben a bejutni nem tudó melósok meg otthonról végzik a napi teendőket.

Furcsa volt a város a BKV járművei nélkül. Üres. Azt gondolom, hogy Budapest arculatához ugyanúgy hozzá tartozik a sárga villamos, a kék busz és a piros troli (stb.), mint a Pesti Vigadó vagy a Budai Vár. De, ha jobban belegondolok: csak azért járok nem-biciklivel, mert a BKV kényelmesebb. Ez az egyetlen oka. Ha mondjuk az agglomerációból beérve lenne egy kerékpártároló, ahol fel lehetne ülni egy biciklire, szerintem azt választanám a villamos/busz helyett a továbbhaladásra. Budapest méretei alkalmasak arra, hogy ilyen módon tegyünk meg távokat benne.

Kicsit eláztam hazafelé jövet. Ezt még hozzá kell tennem. Szerencsére öreg méregkeverő vagyok már, így volt részem jó pár kerékpáros túrán. A szokásos túlélőcsomagon kívül (fogkrém, fogkefe, borotva, stb., elvégre ki tudja, hol ér a reggel) ezért vittem törölközőt is. =) Elvégre: A lehető leghasznosabb dolog, amit csak magával vihet a csillagközi stoppos. Egyrészt komoly gyakorlati értéke van: beletakarózhatunk, hogy meleghez jussunk, míg átugrándozunk a Jaglan-Béta hideg holdjain; heverhetünk rajta, míg a Santagrinus-V ragyogó, márványhomokos tengerpartjain szívjuk a sűrű tengeri levegőt; felvitorlázhatjuk vele minitutajunkat, míg lefelé sodródunk a lassú, lomha Moth folyón; takarózhatunk vele, miközben Kakrafoon sivatagainak vörös csillagai ragyognak ránk; megnedvesíthetjük és fegyverként használhatjuk kézitusában; fejünkre tekerhetjük, hogy távol tartsuk a mérges gőzöket, vagy hogy elkerüljük a Traal bolygó Mohó Poloskapattintó Fenevadjának pillantását (észvesztően ostoba állat, azt hiszi, ha te nem látod őt, ő sem lát téged – annyi esze van mint egy cipőtalpnak, de nagyon-nagyon mohó); veszély esetén vészjelzéseket adhatunk vele, és természetesen beletörölközhetünk, ha még elég tiszta hozzá.

Én kicsit gyakorlatiasabb megfontolásból pakoltam be: hogy eső, zápor, zivatar esetén megtöröljem a hajzuhatagomat, nehogy megfázzak. Mivel kicsit eláztam hazafelé jövet, ezért nagyon büszke voltam magamra, hogy ilyen csillagközi utazó módjára csomagoltam be, és a HÉV-en utazó többi utas irigykedő pillantásaitól kísérve szárazra töröltem a hajam. =)