2010. júl 05.

Legyen béke, szabadság és egyetértés

írta: Mark yhennon
Legyen béke, szabadság és egyetértés

Az Országgyűlés 1/2010. (VI. 16.) OGY politikai nyilatkozata a Nemzeti Együttműködésről*

   
„Legyen béke, szabadság és egyetértés.” Ezt az alcímet azért rakták idézőjelbe, mert bár meseszépen hangzik, de első körben sikerült is összerúgni a port az új szlovák kormány magyar pártjával. A szabadságot majd a sajtótörvény fogja megfelelően, kelőképpen és szükségszerűen szabályozni, a miheztartás végett. Az egyetértést pedig ki fogják kényszeríteni. Nincs többé olyan, hogy én szeretem a spenótot, te meg nem. Mostantól mindenki köteles szeretni.
A XXI. század első évtizedének végén, negyvenhat év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros évtizede után Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét. Csak zárójelben jegyezném meg, hogy ebben a bizonyos két évtizednyi átmenetben volt ám négy év Orbán-kabinet is, illetve a Fidesz folyamatosan az Országházban meresztette a kis picsáját. Így effektíve ki van jelentve, hogy ők maguk is súlyosan felelősek a kialakult helyzetért, amelyet a következő részek taglalnak.
A magyar nemzet önrendelkezésért vívott küzdelme 1956-ban egy dicsőséges, de végül vérbe fojtott forradalommal kezdődött. A küzdelem a rendszerváltás politikai paktumaival folytatódott, és végül szabadság helyett kiszolgáltatottságba, önállóság helyett eladósodásba, felemelkedés helyett szegénységbe, remény, bizakodás és testvériség helyett mély lelki, politikai és gazdasági válságba torkollott. A magyar nemzet 2010 tavaszán újra összegyűjtötte életerejét, és a szavazófülkékben sikeres forradalmat vitt véghez. Arról a politikai paktumról van szó, amelynek tárgyalásában Orbán Viktor is részt vett, és amelynek köszönheti, hogy ma nem a mezőn kell kapálnia, hanem az Országgyűlésből instruálhatja a zembereket.

Testvériség alatt Káin és Ábel esetét kell érteni. Kérjük, lapozza fel a Biblia vonatkozó részét.
Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy ezt az alkotmányos keretek között megvívott forradalmat elismeri és tiszteletben tartja. Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy az áprilisi választásokon új társadalmi szerződés született, amellyel a magyarok egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításáról döntöttek. A magyar nemzet e történelmi tettével arra kötelezte a megalakuló Országgyűlést és a felálló új kormányt, hogy elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel Magyarország fel fogja építeni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Azt, hogy elismeri és tiszteletben tartja, legfeljebb a legutóbbi kormány jelenthetné ki. Ugyanis a zemberek döntése ellenük irányult. Orbán Viktor többször kijelentette, hogy készen áll a kormányzásra, tehát neki nem elismerni és tiszteletben tartani kellene ezt a döntést, hanem elfogadni a megbízást, és teljesíteni amit ígért, illetve amit várnak tőle.

Én semmiféle új társadalmi szerződésről nem tudok. Nem írtam alá semmit, és nem volt jelen két tanú sem, ami a jog szerint szükséges egy szerződés megkötéséhez. Valamint (mivel a jog elismeri a szóbeli szerződést is, ha az tanúk jelenlétében köttetett) nem fejeztem ki szavakkal, tanúk előtt, hogy szerződési szándékom lenne. Egyszersmind én kizárólag a következő kormány egy tagjáról döntöttem a szavazófülkében, nem pedig érdekes jogi csűrcsavarba bújtatott, átláthatatlan rendszerről!

Arra kapott megbízást az új kormány, hogy kirántsa az országot a szarból, és az állampolgárok érdekében és az ő megelégedésükre tevékenykedjen, nem pedig arra, hogy különféle rendszereket hozzon létre.
Mi, a Magyar Országgyűlés képviselői kinyilvánítjuk, hogy a demokratikus népakarat alapján létrejött új politikai és gazdasági rendszert azokra a pillérekre emeljük, amelyek nélkülözhetetlenek a boldoguláshoz, az emberhez méltó élethez és összekötik a sokszínű magyar nemzet tagjait. Munka, otthon, család, egészség és rend lesznek közös jövőnk tartóoszlopai. Ez nagyon jól hangzik, bár eddig egyetlen olyan rendelkezést sem hozott az új kormány, amely elősegítené a munkát, megóvná az otthont, lehetővé tenné a családot mindenki számára, biztosítaná az egészséget, vagy helyreállítaná a rendőrség (amúgy eléggé kétes) jó hírnevét.

Ellenben ijesztően asszociatív elnevezést kapott az NBH (ÁVH), rendkívül nagyot esett a forint árfolyama (igaz, arról nincs szó ebben a kiáltványban, hogy a pénzünkre is vigyáz az állam), kilátásba lett helyezve bizonyos beállítottságú állampolgárok alapvető emberi jogainak sárba tiprása, stb. Valamint súlyosan aggasztó, hogy az Emberjogi nyilatkozat 12-es pontjával ellentétes döntés van készülőben (a rendőr bárkihez bemehet "körülnézni").
A Nemzeti Együttműködés Rendszere minden magyar számára nyitott, egyaránt részesei a határon innen és túl élő magyarok. Lehetőség mindenki számára és elvárás mindenki felé, aki Magyarországon él, dolgozik és vállalkozik. Szilárd meggyőződésünk, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében megtestesülő összefogással képesek leszünk megváltoztatni Magyarország jövőjét, erőssé és sikeressé tenni hazánkat. Ez a roppant erőket felszabadító összefogás minden magyar embert, legyen bármilyen korú, nemű, vallású, politikai nézetű, éljen bármely pontján a világnak, nagy reményekre jogosít, és hosszú évtizedek után megadja a lehetőséget, hogy a magyarok végre megvalósíthassák saját céljaikat. Erre tesszük fel életünk most következő éveit. Lehetőség mindenki számára, leszámítva a kivételeket. Mert Ithakában minden törvény végén van egy záró sor, amely a kivételeket sorolja fel.
* A politikai nyilatkozatot az Országgyűlés a 2010. június 14-i ülésnapján fogadta el. Az, hogy ezt külön idetették, előrevetíti, hogy a nagy sikerre való tekintettel később még további nyilatkozatok is kifüggesztésre fognak kerülni, vagy ebből készül egy remix verzió, és lehet, hogy megjelenik maxi CD-n is.

Én már csak egyetlen dolgot nem értek: a 21. században, amikor az interneten ingyen és bérmentve terjeszthető egy röpirat, nem beszélve a "független" sajtóról, amely rózsaszín nyelvével a meleg szarig hajlandó benyalni az éppen aktuális kormánynak, és "kérésre" megjelentetni bármit, miért kell ezt a propagandát színesben (! lásd még: gazdasági válság) kinyomtatni (! lásd még: környezetvédelem, és környezeti erőforrás-gazdálkodás)?

Kissé sokkolt a kihelyezésről szóló utasításban az a rész, hogy a Magyar Honvédség területén is "ajánlott" terjeszteni ezt a politikai nyilatkozatot, ugyanis a Honvédség elvileg pártsemleges kell(ene), hogy maradjon, és kizárólag az ország területi integritásának, és az állampolgárok védelmét kell(ene) szolgálnia!

Még egy aprócska dolog aggaszt, leginkább a méretet illetően: 50×70 centiméter az ajánlás, tehát állóformátumú (X=50 cm, Y=70 cm). Viszont a számítástechnikai szabványok szerint a képernyőfelbontás pont fordítva alakul, tehát aképerny X tengelye nagyobb, mint az Y (X>Y), általában 1024×768. Ezért ha én háttérképnek szeretném betenni, akkor vagy az oldalára kell fordítanom a monitort, vagy egy vastag sáv marad üresen a szélein. Bár kiszivárgott, hogy hamarosan felépül Viharsarokban egy elektronikai gyár, amely olyan monitorokat fog gyártani, amelyeknek az X tengelye kisebb, mint az Y (Y>X), és akkor már tényleg 768×1024-es felbontásban csodálhatjuk ezt a remekművet. Ez a gyár, amely Ithaka büszkesége lesz, hasonló kinézetű televíziókat is fog gyártani, és a kormány indít majd egy új, földi tévécsatornát, amely megfelelő minőségben, 24 órában fogja közvetíteni a nyilatkozatot.

Viszont az utasítás csak arról szól, hogy megfelelő nyomdai minőségben kel előállítani ezt a plakátot, arról nem, hogy milyen háttérképet kell vagy lehet mögé illeszteni. A TASZ oldalán különféle, szebbnél szebb változat közül csemegézhetünk, és Mark'yhennon is örömmel nyújtja át nektek saját elképzelését, amely ingyenesen letölthető, terjeszthető, kinyomtatható (de csak első szintű nyomdai minőségben), és a legkülönfélébb helyeken kitehető.




Íme tehát a letölthető változat:

legyenbekeszabadsagesegyetetes

Szólj hozzá

orbán szabadság béke viktor nyilatkozat egyetértés