A minap lapozgattam egy nagykereskedés reklámújságját, és a férfiruházaton egyszerűen átlapoztam, análkül, hogy bármit megnéztem volna ott. Mondhatnánk, hogy 'tésakkó'? De...

Aztán feltűnt, hogy nem néztem meg a ruhás részt. Visszalapoztam, és egyszerűen belevillant az agyamba, hogy azért nem, mert a modell srác nem volt helyes. Persze, ez szubjektív, de nekem nem tetszett, nem láttam benne kisugárzást, és emiatt teljesen jelentéktelennek és érdektelennek tűnt az egész oldal. Kipróbáltam egy másik újsággal, ahol egy nekem jobban tetsző sráccal próbálták elsózni az árut, és megdöbbenve kellett tapasztalnom, hogy már elsőre több időt töltöttem az adott oldalon, mint az előző esetében. Reklámpszichiátria. A tudatalatti érdekes működésbe lendítése.

Más, de azért kapcsolódik ide:

A múlt héten meg voltam fázva, és teát ittam. Szeretem a teát, mert az a léleknek szól. És kortyolgatás közben az jutott eszembe, hogy míg régen a teázásnak (is) megvolt a maga rituáléja (persze mindenkinek más, de akkor is), ma már a tea nem azt jelenti mint akkor.

Régen teát úgy is reklámozták, hogy a nyugalom, harmónia, kikapcsolódás megtestesítője. Manapság pedig arról ismerni meg a teát, hogy 200 km/h-s sebességgel száguld bele egy citromszelet, amelynek becsapódáskor szétfröccsen az agya, és ettől mindenki hepi és üde lesz. Fake az egész.

Megint más, de megint idekapcsolódik:

Ma betoltam a arcomba egy zacskó Chio Chipset, és azt találtam a hátoldalán, hogy "válogatott alapanyagok" és "utánozhatatlan fűszerek". Meg is néztem izibe', hogy mi is van benne, és elvizualizáltam magamban, ahogy az utánozhatatlan nátrium-glutamátot nagy gondossággal nekiállnak válogatni, illetve a nitrogént (csomagológáz) molekulánként ellenőrizve tolják a zacskóba. Vicc az egész.

Éljen a fogyasztói társadalom.

Azt már meg sem merem kérdezni, hogy hogy lehet az, hogy a mosogatószerben valódi citrom van, a citromlé pedig E330.