Pazarlás és tudatlanság - ami a csövön kifér 

- Anyuuuuuuuuuuuuuuuuuuu, nem bírom megenni a Túró Rudit.

Anyuka (péntekenként a Kossuth téren tüntet a családi pótlék csökkentése miatt) erre ezt mondja kisfiának:

- Akkor dobd el.

Ilyenkor szoktam gutaütés-közeli állapotba kerülni. Túró Rudit kidobni? Ez több, mint egy Istenkáromlás. Ez már határos a bűncselekménnyel.

De egyáltalán: ételt kidobni, csak azért, mert most, per pillanat nem bírom megenni, azért ez a pazarlás netovábbja. Erre nevelni az utódot pedig súlyos felelőtlenség. Persze, lehet a tévét hibáztatni ezért. Lehet, hogy ok is lenne rá (- Nem baj, kicsim, majd veszek neked másik kutyát. - Azért kíváncsi lennék, ha a gyereke patkolna el, akkor is azt mondaná, hogy "nem baj, majd csinálunk másikat. Kétszer szebbet, kétszer okosabbat."?

Szóval konvergencia ide, Gyurcsány-csomag oda, pazarlás van. Itt is elmondhatjuk, hogy fejétől bűzlik a rántott hekk; az állam a legnagyobb pazarló.


Más:

Ez még régebben történt, 1-2 éve, már nem emlékszem pontosan. Egy fiatal srácot vártam egy kávézóban a Westendben, közben kértem magamnak egy bécsi kávét. Amikor megjött, csodálkozva nézett a kávé tetején helyet foglaló, tejszínhabra szórt kávébabra. - Mi ez - kérdezte ő, mire én elmosolyodtam, és már épp kezdtem volna poénnak felfogni, mikor leesett, hogy ez a srác még soha életében nem látott babkávét. Úgyhogy röviden összefoglaltam neki, hogy a kávé nem a neszkáfés zacskóban terem a fán, hanem ennek ilyen az alakja.

Midenesetre ez elég siralmas. Én nem mondom, hogy mindenkinek fel kell tudni ismernie és megkülönböztetni egymástól az ocelotot és a szervált, de egy szem kávét azért ismerjünk már fel!

Szervál:
Ocelot: