(Ezt a cikket még a pénzügyi összeomlás előtt írtam.)

Egyrészt azért van a béka segge alatt a magyar vendéglátás, mert olyan törvények és szabályok vannak, amelyeknek lehetetlen ténylegesen megfelelni. A vendéglátóhelyek 99%-a nem azért működhet, mert mindenben eleget tesz a szabályoknak. És ez nem (minden esetben) az üzemeletetők hibája. Egyszerűen az egész jogi környezet életszerűtlen.
Másrészt azért, mert bár a vendéglátósok többsége ráébredt arra, hogy ha nem veri át a németchen turisten-t, akkor az jövőre is vissza fog jönni, és hozza a sok dojcsmarkot, illetve most már ajrót. Ám a turista nincs itt mindig. Rá építeni éttermet nem lehet. Csak arra lehet építeni, aki itt van ma is, holnap is, és holnap után is itt lesz. Ő az átlagember. Viszont az átlagembernek három dolog hiányzik ahhoz, hogy étterembe járjon:
- idő
- pénz
- igény.
Márpedig addig, amíg ez a három feltétel nincs meg, addig itt nem lehet igazi vendéglátásról beszélni. Míg nyugaton (és északon, és délen, és most már egyre inkább keleten is) gyakran hangzik el az a kérdés, hogy "drágám, ma hol vacsorázunk", addig itthon erre szinte sose kerül sor. Természetes, hogy otthon eszünk valamit, hó végén leginkább a hűtőben lévő maradékot.

Harmadrészt azért, mert a vendéglátás olyanok kezében van, akiknek az égvilágon semmi közük nincs ehhez a szakmához. Mindig, mindenhol és mindenben csak pénzt látnak, és nem érdekli őket, hogy az étel minősége jó-e, hogy a vendég elégedett-e, csak az, hogy a 2 forinttal olcsóbb (bár rohadt) paradicsomot vegye meg, ezzel is "spórolva" magának; hogy nem kell minden asztalra gyertya, elég minden másodikra, akárcsak asztalszerviz, amiből 10 asztalonként 2 is elég, stb. És szerinte (ha ezt nem a saját fülemmel hallom, el se hiszem) "egy kőműves is meg tudja csinálni azt, amit egy szakács". (Ennek a beszólásnak egyébként az lett az eredménye, hogy a szakács ledobta a kötényét az asztalra, és teltház közepén közölte, hogy akkor vegyen föl egy kőművest. Másnap a tulajdonos már könyörgött, hogy jöjjön vissza.)

Negyedrészt a szakma annyira felhígult, hogy alig van már jó szakember, sőt: egyáltalán szakképzett ember sincs. Dolgoztam olyan felszolgálóval, aki ránézett a kitálalt aszalt szilvával töltött borjúdióra, és megkérdezte, hogy hol van róla a dió. (Igaz, neki nem felszolgáló szakmája volt, hanem varrónő, dehát mindegy, csak olcsón dolgozzon.) Hogy miért nincs? Mert itthon le van nézve, az összes szakmunkással együtt, nincs megbecsülve, és nincs megfizetve. Ezért egyszerűen dobbant Németországba, Ausztriába, Angliába, ahol két kézzel kapnak a képzett szakmunkások után.

Ötödrészt pedig nincs érdekérvényesítés. A vendéglátósoknak nincs szakszervezete, így a munkaadók úgy szipolyozzák ki őket (minket), ahogy akarnak.