A mai nap is úgy kezdődött, mint a többi.

Reggel nyolcra beértem az irodámba, átnéztem a beérkező leveleket, aztán a szokásos délelőtti szunyókáláshoz készültem, amikor egyszer csak...

Kopogtak. Ki a franc lehet az korán reggel? Nem sokat kellett várnom a válaszra. Hívatlanul tört be az irodámba, mögötte Sybille, a titkárnőm loholt, magából kivetkőzve üvöltözve, hogy "Oda nem mehet be...". Esküszöm, ezt a nőt elküldöm egyszer egy védőháló nélküli szafarira Kenyába. Kíváncsi vagyok, hogy az oroszlánok hány perc után kezdenek el rémülten szétszaladni a szélrózsa minden irányában e hihetetlenül bömbölő orgánum hallatán. Amikor a Katrina hurrikán elvitte a Floridai nyaralómat, na, annak volt ilyen hangja. De nem merem kirúgni. Félek, hogy kiabálni kezd, és összeomlik a százemeletes épület, amiben dolgozom. A Hadügyminisztérium épülete.

A hadügyi államtitkár korát és termetét meghazudtoló sebességgel, és gazellákat megszégyenítő ugrásokkal szinte röpült az irodám felé. Amint átugrotta a küszöböt, azonnal bevágta maga mögött az ajtót, és ráfordította a kulcsot, majd lihegve az ajtónak támaszkodott, amelynek hangszigetelő burkolata sem akadályozta meg Sybille hangjának bejutását. Halkult ugyan, és így már nem forgószélre, csupán a szelíden alázúduló Niagarára emlékeztetett.

- Köszönöm, Sybille, minden rendben.... - kiáltottam, aztán rájöttem, hogy ennek semmi értelme, mert Sybille hangja behallatszik ugyan, de én, ha az életem múlna rajta, akkor se tudnám a hangszigetelést keresztülüvölteni. Így inkább a házibeszélőn mondtam el az instrukciókat a titkárnőmnek, aki mentegetőzött, hogy ő megpróbálta megállítani, de... (fölöslegesen mondta ezt, hiszen fél Washington D.C. hallotta, hogy ő megpróbálta. Szerintem az Elnök ma erre ébredt).

- Mondja, maga gyakorolta az előszobán-átrohanást? - kérdeztem az államtitkárt.

- Igen, miniszter úr. Ezért jöttem Önhöz csak most. Az elmúlt két hetet egy olimpiai bajnok síkfutó társaságában töltöttem, aki felkészített erre a rövid, ám semmiképp nem veszélytelen futásra, amely a liftajtó és az Ön irodája közti táv.

- Nagy örömömre szolgál, hogy sikeresnek bizonyult a felkészülése, de ha kért volna időpontot, akkor szinte azonnal fogadtam volna Önt.

- A küldetésem titkos, senki nem tudhatja, hogy mi beszéltünk. - Arckifejezéséből ítélve azt hiszem, ő is ugyanarra a végkövetkeztetésre jutott, mint én. Gyakorlatilag a főváros teljes lakossága tudja immár, hogy valaki van nálam, és aki éppen az épület előtt járkált, amikor a hadügyi államtitkár belépett, valószínűleg sejti, hogy ő van most itt.

- Inkább igyon egy korty szíverősítőt, aztán mondja el, hogy mi történt.

- Köszönöm, egy konyak jól fog esni.

Itt elhallgatott. És bamba boci szemeivel rám nézett. Vágyat láttam megcsillanni benne? Nem is tudnám most megmondani, mert hirtelen érdeklődésre váltott ez a csillanás, majd reménykedésre, végül kétségbeesésbe torkollott. Végül kibökte:

- Kröhm... az ital ugye...

- Ó, köszönöm, én nem iszom - mondtam. - Az egész épületben nincs semmilyen alkohol, ugyanis absztinens vagyok, és ezért megtiltottam, hogy itt és a Hivatalom 200 méteres körzetében alkohol legyen fellelhető. Önnek kivételesen engedélyeztem, hogy fogyasszon, ha hozott magával. De mivel úgy látom, hogy nincs Önnél semmi ilyesmi, így legfeljebb a pintyem itatóját tudom felajánlani, hogy abból fogyasszon bátran, és szégyenérzet nélkül. De ha már ez a tényállás, akkor, kérem, mondja el, miért jött...

Enyhén liluló fejjel kezdett neki, egyre halkuló hanggal, mintha attól félne, hogy bárki meghallja.

- Miniszter úr, a hadsereg számára új bombázókat kell rendelnünk.

- Mi van?

- A légierő részére, ugyebár.

- Mit?

- Bombázókat.

- Hagyja abba ezt a hülyeséget! A tizediken vagyunk, a világ egyik legjobban őrzött épületében. Mondja normál hangerővel végig az egész mondatot! - Végre rájött ő is, hogy teljesen fölösleges óvatoskodnia, ezért elmondta a jövetele célját újra.

- Miniszter úr, a hadsereg számára új bombázókat kell rendelnünk.

Néhány percig emésztettem a hallottakat. Számtalan kérdés vetődött fel bennem ennek kapcsán, és ezeket tudomására is hoztam az én hűséges, bár kicsit paranoid államtitkáromnak.

- Netán panaszkodtak az elmúlt években az általunk lebombázottak?