Hát ezt is megértük. Európa újra hadban áll. Szerencsére ezúttal nem saját magával.

Ma délelőtt még csak lehetőségként volt a köztudatban egy Líbia elleni légicsapás, mostanra viszont gyakorlatilag lezajlott a Kadhafi erői ellen indított éles hadgyakorlat első felvonása. Kicsit vissza kell mennünk az időben, hogy tisztán lássuk, mi miért történik, és miért úgy, ahogy.

A 2. világháború óta Európában a fegyverkezés és a háborúskodás nem nagyon divatos hobbi, sem állami, sem polgári szinten. Az országoknak egyéb bajuk is van, minthogy össze-vissza hadakozzanak minden hülyeség miatt (kivéve Zorbán Viktor, aki az EU elnökeként kijelentette, hogy nekünk {vagy legalábbis neki} Európa nem dirigál). Egyrészt ez nagyon (nagyon-nagyon) sok pénzbe kerül, másrészt nem sok haszna van, mint az a korábbi ilyen jellegű tevékenységekből kiderült. Az emberek többsége pedig sokkal inkább szeretne nyugodtan élni, semmint sárban fetrengve kilógó belekkel megdögleni valahol a semmi közepén, mert az amúgy is hülyeség. Harmadrészt, mivel egyetlen európai ország sem akar igazán háborúzni, a fegyverzet kissé elavult, és mennyiségét tekintve sem túlságosan jelentős, illetve ami van, az is leginkább szárazföldön vethető be: gyalogos, harckocsis és viszonylag kis hatótávolságú repülő egységek. Azért, hogy a haderő mégis nagyjából formában legyen, az egyes országok NATO zászló alatt küzdenek valamiért (általában pénzért, narkóért vagy olajért), többnyire az USA szövetségeseként.



A mai nap igazi fordulópont, és valószínűleg történelmi jelentőségű esemény, ugyanis EU zászló alatt indult el egy szövetséges hadsereg Líbia ellen. Ez még akkor is így van, ha az EU-n belül látványos széthúzás (Magyarország esetében látványos leszarása az eseményeknek) van. Franciaország, Olaszország, Dánia, Norvégia (nem EU tag!), Belgium, Spanyolország, Görögország, Nagy-Britannia (Kanada, mint koronagyarmat) összedobott egy meglehetősen tiri-tarka, és igazából nem is túl ütőképes hadsereget, amellyel az Európa érdekeltségi körébe tartozó Líbiát, illetve annak népét elnyomó gaz Kadhafit mentek megbüntetni.

Látszólag Németország nem vesz részt az eseményekben, számukra a világháború óta rendkívül kényes téma a hadviselés, na nem azért, mert fatökű lepkevadászok lennének, csakhát mégis... rájuk ne mondja senki, hogy zsarnokok lennének. Egyébként is súlyos pénzügyi segítséget nyújtottak több, csőd közeli helyzetbe került EU-államnak (elsősorban Görögországnak), úgyhogy anyagilag nem állnak túl jól, ráadásul gyakorlatilag ők (a franciákkal együtt) irányítják az egész Uniót, úgyhogy nem hiányzik még egy gond a nyakukba. Franciaország viszont most éppen ráér, véletlenül pont horgonyzott egy Charles de Gaulle nevű anyahajó a kikötőben, amin véletlenül pont van egy csomó elsütni való rakéta meg egy szatyor repülőgép, amik már éppen kezdtek bepókhálósodni, úgyhogy kapóra jött ez a konfliktus. Németország szépen félreállt, és zöld utat adott a légicsapásnak, amelyet az ENSZ BT határozatára hivatkozva azon nyomban végre is hajtott a bandérium.

Végül az USA sem maradt ki a buliból, leginkább azért, mert szégyen és gyalázat lett volna, ha az EU koalíciós sereg azért lett volna kénytelen visszafordulni, mert elfogyott a Tomahawk rakéta, és már nem lett volna mivel lőni. Másrészt azért, mert bár Obama igyekszik a jófiú szerepét magára ölteni, de azért hülyén venné ki magát, ha tutyimutyi alaknak becéznék otthon, aki még egy ilyen semmiség kapcsán is, mint Kadhafi likvidálása, meghátrál. Ezért aztán a Pentagon át is adta a GPS rendszer használati jogát (a Galileo rendszer még csak most épül), illetve légi és vízi hadereje egy részét is kölcsön adta, hogy ezzel megtámogassa a kissé bizonytalan lábakon álló, Összeurópai Birodalmi Sereget.

Okot ad a "jószomszédi" viszony erősítésére az is, hogy Kína, a Líbiában tartózkodó, mintegy harmincezer munkás evakuálására egy akkora csatahajót küldött, amekkorát még nemigen látott a Földközi-tenger, ráadásul olyan tűzerő-kísérettel megtámogatva, aminek látványa rögtön kedvét szegte volna még a legfanatikusabb Kadhafi-hívőnek is, hogy akár csak ferde szemmel nézzen egyetlen kínaira is.



Szégyen vagy sem, Európának kapóra jött, hogy be "kellett" avatkoznia egy polgárháborús helyzetben, és eszméletlen szerencse, hogy a helyszín alig egy köpésre van az otthontól, mert ha a világ másik végén kéne rendet tenni, akkor nagyon meg lennénk lőve. Most még! Ugyanis, ha tényleg egy egységes, összeurópai szövetség létrehozása a cél, márpedig jobb helyeken (nyugaton) ez eltökélt akarat, akkor létre kell hozni azt a három dolgot, ami egy országot egységessé és erőssé tesz. Ezek: az egységes fizetőeszköz, vagyis az egységes pénz (lassan meg lesz, ez az Euro), az egységes haderő (a most kirajzolódó hiányosságok és gyengeségek fogják megmutatni, hogy mely irányba kell fejleszteni a helyi illetve a majdan megalakuló állandó európai hadsereget), és a külügy (ez még várat magára, de sok kérdésben már most is kötelező az egységes fellépés).

Nem véletlen, hogy a franciák a leghatározottabbak jelen helyzetben, hiszen a nagy és könnyen mozdítható hadseregek csak addig voltak jelen az országokban, amíg a gyarmatokat védeni kellett. Márpedig Nagy-Britannia a mai napig gyarmattartó ország, a franciáknak jelentős tapasztalatuk van, és egy szükség esetén bárhol és bármikor bevethető idegenlégió, amelynek nagy része (micsoda meglepetés) éppen Afrikában állomásozik illetve küzd (igény szerint).

És nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az EU-ba igyekvő Törökország, amely nem mellesleg a kontinens legfiatalabb nemzetét adja, a legnagyobb, legkorszerűbb és legerősebb hadseregét tartja fenn, és ugyancsak nem mellékesen az egyik legkorszerűbb vallást műveli, közölte, hogy bármikor kész a repüléstilalmi ENSZ rendelkezést betartatni. Feltehetően azt sem vennék rossz néven, ha meghívnák őket egy kis csetepatéra, bár nekik Kurdisztán most nagyobb fejtörést okoz, és Ciprus helyzete régóta tüske az EU szemében.

Külön érdekesség, hogy az Egyesült Arab Emirátusok 24 repülőt ajánlott fel a líbiai hadműveletekhez, Katar pedig négy-hat gépet fog küldeni a szövetségeseknek. Ez, vagyis hogy némely ország egyik pillanatról a másikra képes és hajlandó haderőt küldeni távoli célpontok ellen, intő jel kell, hogy legyen egész Európa számára. Ha más miatt nem is, de emiatt már érdemes egy állandó EU-hadsereget felállítani.