2006. feb 28.

Birodalmak energiája, és ami mögöttük van

írta: Mark yhennon
Birodalmak energiája, és ami mögöttük van

Érdekes vitát folytattunk az energiával, illetve az energiaválsággal kapcsolatban.

 

Az Egyesült Államok elnöke bejelentette, hogy a megújuló energiaforrások felé kell fordulni. Ez a felismerése a közelmúltbeli orosz-ukrán gázvita nyomán hasított a nem túl okos buksijába, mint tudjuk.

 

A vita erről szólt. Az USA gazdaságának előnye, hogy ha az elnök kijelent valamit, akkor azt az Atlantitól a Csendes-óceánig, az Öt-tó vidékétől a Kaliforniai-félszigetig minden amerikai magára nézve útmutatásnak fogadja el, és ahhoz tartja magát. Az elnök belátható időn belül eredményeket akar a bioetanol és a hidrogén-előállítás terén. Ehhez pénzt is adott (egyelőre nem túl sokat, de ez feltehetően változni fog), és támogatásáról biztosította a kutatókat, stb. Ez rövidtávon mindenképpen jelentős előnyt jelent ahhoz, hogy a megújuló-energia termelése megindulhasson.

 

Ezzel szemben Európa jelenleg tagolt. Tagállamai saját elképzelésüket, akaratukat próbálják érvényesíteni az Unión belül. Folyamatosak az érdekellentétek, mindenki próbálja saját befolyását latba vetni a lobbizás során. Ha az Európai Unióban elfogadásra kerül egy rendelkezés, amely kijelöli a megújuló energiák termeléséről és hasznosításáról az utat, akkor még mindig hátra van az egyes tagállamokban az elfogadás (ratifikálás), engedélyezés, megvalósítás, stb. Ezzel az irdatlan bürokráciával Európa magát bénítja meg, maga köti meg saját kezét, ahelyett, hogy egyszerűbbé tenné az egész folyamatot.

 

De ez a tagoltság még előnyünkre is válhat. Mert például, ha egy (esetleges) háború során Brüsszel, mint az EU központja, elesik, ezzel nem semmisül meg teljesen az EU védelme, hiszen további nagyvárosok vannak, amelyeket a vezetés kijelölhet ideiglenes fővárosnak. A tagoltságból adódóan, abból adódóan, hogy minden tagországnak van egy saját fővárosa, amely fővárosnak van berendezve, akként funkcionál egy új főváros, irányítási központ felállítása nem jelent különösebb problémát Európában.

 

Ezzel szemben az USA védtelenné és irányíthatatlanná válhat, ha Washington D.C. és/vagy Los Angeles elesik.

Fikciónak tűnik? Akkor nézzünk meg néhány katasztrófafilmet a közelmúltból. Az amerikai filmipar felismerte ezt, és nem ok nélkül félnek a csapásoktól, legyen az UFÓ, természeti vagy katonai csapás.

 

A birodalmak egyik rossz tulajdonsága, hogy olykor összeomlanak. Az egy személyhez köthető birodalmak hamarabb, a vezető halálával felbomlanak. Ilyen volt többek közt Nagy Sándor birodalma, a Hitleri náci birodalom, a Napóleoni francia birodalom, stb. Az egyszemélyes vezetésű birodalmaknál nem épül ki rendesen az egész birodalom mozgatórugója: a logisztika. Azok a birodalmak, amelyek lassan épültek ki, hagytak időt magunknak arra, hogy kiépítsék a támogatási rendszerüket. Ilyen volt például Róma. A Római birodalom ellátta minden részét légiókkal, helyőrségekkel, utakat építettek, ahol a hadak közlekedhettek, stb., és a hanyatló Egyiptom mellett (addig) sosem látott méretűvé nőtt. Van egy birodalom, amely egészen másként fejlődött, és fejlődik ma is. Kína. A Quin (Csing) dinasztia alatt jött létre az egyesített Kína, addig csak kisebb kínai királyságok voltak. Kínáról részletesebben itt ( http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%ADna ) találsz információkat, ebbe most nem mennék bele.

 

A lényeg az, hogy bár az USA-nak és Európának is más a működése, az USA birodalmi szerepe előbb-utóbb elmúlik, még akkor is, ha most úgy tűnik, hogy jó irányba haladnak. Ugyanakkor az is igaz, hogy Európa ettől még nem lesz más, jobb vagy több, és korántsem biztos, hogy a pillanatnyi állapot fenntartható addig.

 

Hogy melyik forma bizonyul majd hosszútávon járhatónak, azt az idő dönti el.

Szólj hozzá

energia birodalom