Szeretem a tavaszt. Ahogy egyszercsak rügyek jelennek meg a halottnak látszó ágak végén, és mire az ember észbe kapna, máris virágba borul az összes fa, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve valószerűtlenül zöld leveleket növesztenek magukon.

Beteg vagyok. Na nem nagyon, csak egy kicsit megfáztam. Igazából úgy is könnyedén kimásztam volna belőle, ha járok dolgozni, és sok teát iszom, de szükségem volt már egy kis időre, amikor nem kell korán kelnem, nem kell agyoniskolázott főnököm hülyeségeit hallgatni (erről lehet, hogy majd írok egyszer). Hogy lemenjen rólam a stressz.

Bár, ha jobban belegondolok, mostanában nem voltam stresszes (kivéve azt a kis incidenst, ami a blog-írásra ösztönzött).

 

Igazából nem vagyok fáradt, se álmos, vagy ilyesmi; jön a tavasz, érzem a lelkemben, és amikor megérkezik, még boldog is leszek.

 

Most itthon vagyok, cégügyeket intézek, és azon kívül, hogy folyik az orrom, meg kicsit kapar a torkom, semmi bajom nincs. Érdekes, de nem vagyok levert, nincs lázam, nincsenek fájdalmaim, stb. Ettől függetlenül az orvos azt mondta, hogy vírusos fertőzésem van, és keddig maradjak itthon.

 

Ha gondolja, kedves doktornő, legyen így. Maradok.

 

Alig győzöm kivárni, hogy végre tavasz legyen. Olyankor mindig kicsit lassabban megyek dolgozni. Megnézem az embereket az utcán, a fákat, ahogy kezdenek életre kelni, a madarakat, ahogy esztelenül röpködnek össze-vissza.

 

Szeretem a tavaszt. Ahogy egyszercsak rügyek jelennek meg a halottnak látszó ágak végén, és mire az ember észbe kapna, máris virágba borul az összes fa, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve valószerűtlenül zöld leveleket növesztenek magukon.

 

A magyar nyelv, mint minden mást is, igen pontosan ki tudja fejezni a tavasz lényegét: kikelet. Amikor újra színekkel telik meg a föld, amikor bódító virágillattal terhes lesz a levegő; amikor a legkülönfélébb állatok a napfény varázsától űzve-hajtva örömtáncot lejtenek közegükben, parányi bogarak, gyíkok az ember közelségére fittyet hányva szívják magukba az életet adó napfényt  mohos köveken sütkérezve.

 

Aztán zivatar jön, de nem bánja senki. Mert utána még szebben ragyog a nap, a fák még színesebbé válnak, és a friss eső illatával telítődik az illatos levegő. És akkor ismét előbújnak rejtekükből a kisebb-nagyobb élőlények, és őrült-színes kavalkádjukkal ellepik a felszínt.