2006. jún 16.

Meglepetések és csalódások: Windows Vista B2

írta: Mark yhennon
Meglepetések és csalódások: Windows Vista B2

Sajnos még nem volt időm tüzetesebben átvizsgálni a Vistát, de amit eddig láttam belőle, az vegyes érzelmeket keltett bennem.
Bokros teendőim mellett nem nagyon volt időm a Vistával foglalkozni, egyelőre feltelepítettem, és naponta 1-2 órát játszadozom vele, aminek az szokott az eredménye lenni, hogy hajnali egykor fekszem le, a másnapról inkább ne beszéljünk.

Nem akarok nagyon előreszaladni a dolgokkal, de az már most nyilvánvaló, hogy bármennyire is próbálkoztak a fejlesztők, azért jópár hülyeséget csináltak. Képekkel most nem tudok szolgálni, mert azok otthon vannak, én meg nem, és a hétvégén nem is leszek, de elöljáróban legyen elég annyi: a PaintBrush (MSPaint) benne maradt a Windowsban, és az égvilágon semmit sem változott. Csak rondább lett, mint valaha.

A többi beépített programot és szolgáltatást majd akkor írom meg, ha sikerült kiismerni a rendszert kissé. Mert az nem úgy van, hogy kattogok, meg izélgetek, és már megy is.

Viszont az Office 2007B kiválóan működik Vista alatt, bár néha kissé akadozik, talán az 512 MB RAM miatt van (a Microsoft ajánlása 1024 MB RAM minimum).

Más: tegnap aludtam egy órát a munkahelyemen, és kivételesen senki nem nyitotta rám az ajtót, és ezért nagyon hálás vagyok az őrangyalomnak (vagy a termtőmnek, vagy mindegy kinek); ajándék volt az az egy óra. :) Utána annyira nyugodtnak éreztem magam, mint... nem is tudom mihez hasonlítsam.

Na, úgyhogy most ennyi.
Szólj hozzá

microsoft windows vista