Pénteken végre találkoztam Zs.-vel. Nagyon jót beszélgettünk, kicsit nosztalgiáztunk. Kiderült, hogy van még abból a csapatból 1-2 emberke, akikkel fel lehet venni a kapcsolatot. Már írtam nekik e-mailt, úgyhogy remélhetőleg hamarosan össze tudunk ülni páran, és megbeszélni, hogy kivel mi történt az elmúlt 16 évben.

Szombaton elmentünk cipőt venni kedvesemmel. A kínálatról inkább ne beszéljünk, kb. 10 féle cipő van, és mindenhol ugyanazt árulják. Elég nehéz volt választani, ugyanis a legtöbb egyenesen ronda. De végül nagy nehezen sikerült egy megfelelőt találni. A Camponában voltunk, gondoltam, ha már úgyis ott vagyunk, akkor ugorjunk be a Tropicariumba. De erre nem sikerült rávenni. Úgyhogy megígértettem vele, hogy strandra megyünk. Szombaton ez se valósult meg, mert délután fájt a feje. Kicsit össze is vesztünk miatta. Mármint nem a fejfájás miatt, hanem azért mert megígérte, hogy megyünk, aztán otthon, délután is azt mondta, hogy ha enyhül az idő, akkor elindulunk.

Végülis mondhatta volna azt is, hogy most ne, mert ez meg az, vagy valami. Nem szeretem, ha hitegetnek. Este nyolc körül azért már derengett nekem is, hogy nem biztos, hogy megyünk fürödni, bár én szeretek éjszaka is úszni. De még mindig nem mondta, hogy nem. Tényleg olyan nehéz kimondani, amit akar? Vagy amit nem akar?

Vasárnap reggel megbeszéltük. Szerinte nekem látnom kellett volna, hogy fáj a feje. Ja, mondtam, estefelé már kezdtem gyanakodni. De azért mondhatta volna, hogy nem akar menni. Mindegy, elhívtunk egy srácot még, hogy jöjjön vasárnap strandra. Úgyhogy hármasban elindultunk.

Azt hiszem, ami vasárnap történt az az én hibám volt. Ugyanis én, ha csapvízben akarok fürdeni, akkor befekszek a kádba, és kinyitom a csapot. Ha viszont strandolni akarok, akkor keresek egy tavat, és ott csobbanok. Sosem laktam Pesten, nem vagyok hozzászokva a zsúfoltsághoz. Szeretem, ha van hely körülöttem. Na, a Csillaghegyi strandon nem volt, és ettől nagyon feszélyezve éreztem magam. Szerintük nem voltak sokan, szerintem viszont zsúfolt volt a hely. A medence pedig (feltöltve csapvízzel) nekem kicsi volt. Nem tehetek róla. Nekem a strand az élővíz, ahol van egy kis hely, ahol lehet labdázni másokkal (bárkivel), ahol lehet össze-vissza úszkálni, nem kell attól tartani, hogy kinézik az embert, ha nem tud egyhuzamban leúszni egy hosszt, ahol le lehet menni az aljára kavicsot szedni, bukfencezni a vízben…

És ahol nem kell sapka az úszáshoz! Ki hallott már ilyen baromságot: sapkában úszni?! Az agyam eldobtam. (Tudom, higiénia, nehogy a medencébe engedett csapvízbe hajszál kerüljön.)

Szóval nem volt jó. Csak egyszer mentem bele a vízbe, épphogy csak lemostam magamról az út porát. És nem is úsztam. Azt hiszem, nem ugyanazt értjük strand alatt. Neki csak víz, ahol úszni kell(!), nekem játszótér, ahol senki nem baszogatja a másikat, még akkor sem, ha fejbe nyomják egy labdával. Nem szeretnék még egy ilyen szitut, úgyhogy nem fogom erőltetni a strandot többé. Ha felajánlja, akkor elmegyek vele, de csak élővízhez, egyébként inkább leülök a számítógépemhez, és szétcsapom a szemét lázadókat a Heroes V.-ben.

Utálok dönteni, mert az mindig lemondással jár, de ha legközelebb ilyen helyzetben döntenem kell, inkább a tesóimat választom. Velük kimegyek a haraszti strandra, és ott jól érezzük magunkat. Meg közben meg tudjuk beszélni a problémákat.

Szóval a hétvége eléggé balul sikerült. És hülyén is érzem magam. A strandbelépő egy kisebb vagyont emésztett fel, amiért cserébe gyakorlatilag csak napoztam. Napozni otthon is tudtam volna, ingyen.

Nem várok kommentet ehhez a bejegyzéshez. Elég rosszul érzem magam anélkül is.