A hétvégén bevettem magam egy gazdaságos bevásárlóközpontba, hogy néhány apróságot vegyek magamnak. Nézelődés közben feltűnt, hogy már kapható a mikulástól az óriás boáig minden, ami a decemberbe esedékes ünnepekhez kell. Az ember fia/lánya ilyenkor (november eleje-közepe) legyint az ilyen hívságokra, főleg így a Gyurcsány-csomag előtt-után-közben.

Valószínűleg ezt a boltos nénik és bácsik is tökéletesen tudják, mert nem elégszenek meg azzal, hogy különféle színű ruhákba öltöztetett (arany, ezüst, piros, lila, stb.), és különböző méretű, ehetetlen minőségtelenségű csokimilulások közé a csillár méretével megegyező méretű karácsonyfagömböket tesznek, de megindult a harc a pénztárcánk ellen minden fronton.

Ez leginkább akkor tudatosult, amikor észrevettem, hogy valami ismert karácsonyi számot dúdolgatok magamban, ami a hangszórókból nyomakodott a T. Vásárlóközönség agyába.

De mit is jelent a karácsony? Szeretet ünnepe? Érdekelne, hogy ezt a böszmeséget ki találta ki, és mennyit kaszált vele. Legjobb tudomásom szerint ugyanis ezen a napon, az év legsötétebb napján (december 25.) a pogány (mi az, hogy pogány? mindenki, aki nem katolikus?) népek azt ünnepelték, hogy minden nappal egyre hosszabbak lesznek a nappalok, és egy kis színt vittek a téli szürkeségbe. A keresztény mitológia szerint pedig Krisztus urunk születése napja ez. Az oké, hogy Krisztus szerette az embereket, de arra nem emlékszem, hogy ajándékainak pénzbeli értékével fejezte volna ki ezt. Legalábbis öt kenyér és két hal nem számított már akkor sem kirívó vagyonnak.

Szóval, megünnepelhetjük azt, hogy együtt vagyunk azokkal, akiket szeretünk (ez a legszerencsésebb eset, bár erről is vannak tapasztalataim, de ezt majd máskor fejtem ki). Megünnepelhetjük a Jézuska születését is, csacsikkal, pásztorokkal, meg mindennel, vagy egyszerűen csak azt, hogy végre van csaknem két hetünk arra, hogy főnökünket kiverjük a fejünkből, bezárkózzunk a szobánkba, és ne szóljunk senkihez. Kinek-kinek igényei szerint.

De minek ehhez ajándék? Ezzel fejezzük ki a szeretetet? Mert ha igen, tőlem ne számítson senki többre öt kenyérnél és két halnál. Bár a hal drága, úgyhogy lehet, hogy csak sertéshúsra fogja futni. Bár a szardíniakonzerv egész tűrhető áron van. Igazából a kenyér se olcsó, lehet, hogy csak zsömle lesz belőle.

Visszatérve az ajándékhoz: amit egész évben megvontunk magunktól, azt megvesszük. Új hifi, tévé, számítógép, mosógép... rendben van, hiszen ezért spóroltunk egész évben. De olyan dolgokat, amiket vagy úgysem használ a megajándékozott, vagy nem tudjuk, hogy örülne e neki, vagy egyáltalán: nem is kért semmit, de lesülne a képünkről a bőr, ha nem kapna valami drágát... minek?

Egyes helyeken megbeszélik egymással, hogy ki mit szeretne, és bár így nem meglepetés (én speciel utálom a meglepetéseket, szeretem, ha flottul zajlanak a dolgok), de legalább nem lő mellé az ajándékot adó. Ha már mindenáron ajándékozni akar. És itt söndörödjünk vissza az árakhoz. Miért kel mindenáron drágát vásárolni? (A hitel és egyéb reklámokra később tervezek kitérőt tenni.) Nem felelne meg valami kis semmiség? Valami gesztusértékű?

A húgom minden karácsony előtt megkérdi, hogy mit szeretnék kapni. Ilyenkor mindig azt mondom, hogy semmit. Végülis nincs szükségem semmire. Semmi olyanra, amit ne tudnék magamnak megvenni, vagy megszerezni. Gyereke van, minek terhelje a pénztárcáját olyan dolgokkal, amire semmi szükség? Költse inkább rá.

Kicsit hosszúra sikeredett ez a post, és még nem volt szó a rohangálásról. Az az idegbeteg kapkodás és ámokfutás, amit (amúgy) normális emberek képesek véghezvinni... De erről inkább majd legközelebb írok.

De, amíg meg nem kezdődik a valódi idegbeteg rohangálás, élvezzük a megszokottan unalmas bevásárlásokat, és dúdolgassuk magunkban ezt a számot.