2007. ápr 24.

Különbség

írta: Mark yhennon
Különbség

Hétvégén kipróbáltam egy Polski Fiatot.


Autó és autó között óriási különbségek vannak. Délelőtt egy Renault Megane-nal mentem a 73-as főúton. Ez egy olyan autó, amiben abszolut nem érezni a sebességet. Sem azt, ha gyorsan mész, sem azt, ha lassan haladsz. Gondolom, ha már 1 000 000 km lesz a jogsimban, akkor jobban fogom érezni, de elsőre egy kellemes 80-as tempót próbáltam tartani, ám egyszercsak, mikor rápillantottam a kilométerórára, láttam, hogy 110-zel megyünk. Szokni kell az autót.

Múlthéten csütörtökön pedig egy Suzuki Swiftet volt szerencsém vezetni az 1-es főúton Tatabányáig, illetve az M0-ás autóúton. Azzal már a 80 is gyorsnak tűnt. Arról nem is beszé-lve, hogy állandóan ellen kellett tartani az autónak, mert balra húzott.

És a hab a tortán: Renault után átülni egy Kispolskiba. Már az indítás is egy külön attrakció, aki látott már ilyet, az tudja, hogy ez az autó nem kulccsal indul, hanem szivatózni kell az ülés melletti kis karral, utána meg a másik kis kart kell húzni, hogy elinduljon a motor. Szervókormány, fékrásegítő, hasonló dolgok nincsenek benne, úgyhogy izomból kell tekerni és taposni is. A Kispolski burkolata inkább csak jelzésértékű. Abban érzed, ha most nekimész valaminek, akkor annyi, úgyhogy az ember háromszor is meggondolja, hogy mennyivel menjen vele. Egy félreeső helyen sikerült is kb. 30 km/h sebességet elérni. Na nem azért, mintha nem tudott volna többet, állítólag akár 90-es végsebességre is képes, de... autópályára biztosan nem merészkednék vele. Amellett pattog is, szó szerint a legkisebb egyenetlenséget is érezni benne. Akkoriban külön rendelhető opció volt a jobb oldali visszapillantó tükör, ám a tulaj ezt a fantasztikus lehetőséget nem használta ki, így csak egy visszapillantó van az autón. Ennél az autónál tényleg el kel végezni a minden elindulás előtti kötelező ellenőrzést, mert az index nem jelez vissza a műszerfalon (műszerfal: van egy kilométeróra benne). A váltó sem kimondottan precíziós, ám ha valakit rendesen megtanítottak az autó kezelésére, akkor nem fog mellényúlni. Bár egyszer sikerült cürükk helyett 4-esbe kapcsolni.

Ajánlom mindenkinek kipróbálni, mert egész másként fogja utána érezni, hogy valójában milyen is a sebesség érzete.

Szólj hozzá

autó fiat suzuki renault swift polski megane