2009. okt 30.

Tanulság

írta: Mark yhennon
Tanulság

Istennel beszélget egy szent ember .
 


Mondja neki:

- Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.

Isten odavezeti a szent férfit két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és
megengedi a szent embernek, hogy betekintsen....

A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy
nagy fazék, benne ízletes raguval.

A szentnek elkezdett csorogni a nyála.

Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak
voltak. Az összes éhezett.

Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez.
Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal.

De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a
szájukhoz emelni.

A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.

Isten ekkor azt mondta:

- Amit most láttál az a Pokol volt.

Majd mindketten a második ajtóhoz léptek.

Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint
az előző szobában.

Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét
elkezdett folyni a szent ember nyála.

Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a
kezükben.

De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve
beszélgettek egymással.

A szent ember ekkor azt mondja Istennek:

- Én ezt nem értem!

- ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak ,képesség'
kérdése. Ok megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak
magukra gondolnak.

,A Pokol gyakran itt van a Földön.'


Nem szeretem a láncleveleket, de ez is a levél végén volt:

Felmérés szerint az emberek 93%-a nem küldi tovább ezt a levelet. Csak 7 %,
az aki úgy érzi megosztaná a kanalát másokkal is.

Szólj hozzá

közélet gazdaság világ hit tanulság lánclevél önzés