2011. feb 28.

Sértődés ne essék, dohányozni ne tessék!

írta: Mark yhennon
Sértődés ne essék, dohányozni ne tessék!

- Csókolom, dohányzó a hely?
- Nem, mert a (legkevésbé sem dilettáns) kormány intézkedése alapján vendéglátóhelyen tilos a dohányzás.
- De az ötven liter, metilalkohollal dúsított páleszt azért lefőzték már, nem?

 

Szóval van ez a dohányzásellenes őrület. Dohányzóként is egyet értek azzal a rendelkezéssel, hogy aluljáróban ne lehessen dohányozni. Egyet tudok érteni azzal is, hogy megállókban se lehessen rágyújtani, hiszen ez valóban zavarja az ott várakozókat, és magam sem szeretem, ha valaki rám fújja a füstöt. Ugyanakkor a vendéglátóhelyi dohányzás teljes betiltása kissé tüske a szememben. Leginkább amiatt, hogy a képviselők maguk nem tartják be a saját maguk által hozott törvényeket. (Vagy már elfelejtettük?)

Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül a házilag főzött pálinka mellett. Látszólag nincs összefüggés, de hogy van az, hogy pálinkát lehet inni, reklámozni, de még otthon főzni is (!), ám dohányozni hamarosan sehol? Mint tudjuk, a társadalmi párbeszéd a Fidesz szerint úgy zajlik, hogy Schmitt Pál hazamegy, kitalál valami hülyeséget, Lázár János pedig beadja törvényjavaslatként. Valószínűleg itt is ez történhetett (akárcsak az új adórendszer esetében, amivel mindenki jól járt). Mi lenne, ha most az egyszer tényleg kialakulna egy párbeszéd az érintett felekkel, hiszen a csúcstechnológia már lehetővé teszi olyan légtisztító berendezések üzemeltetését, amelyek nem csak elszívják a füstöt és egyéb szagokat, de helyette tiszta levegőt juttatnak vissza a légtérbe. Ezek alkalmazásával pedig megszüntethetőek lennének a dohányzás ellen ágálók kifogásai.

És felvetődik még egy kérdés: tegye föl a kezét, aki hallott már olyat, hogy dohányzás miatt szmogriadót rendeltek el. És ha emiatt nem rendeltek még el szmogriadót, akkor vajon nem kellene azt is megtiltani, ami a légkör magas szennyezettségét okozza; ami allergiás és epilepsziás rohamokat okoz, súlyos felsőlégúti megbetegedéseket idéz elő és alapvetően káros a környezetre és a környezeti erőforrásokra?


Összefoglalva tehát:
- dohányozni tilos, még a képviselőknek is, de ők nem tartják be.
- pálinkát főzni otthon, (elméletileg saját használatra, majd, ha nem sikerült rendesen a főzet, akkor az orvosi kezelést a büdzséből finanszírozva) és otthon meginni szabad.
- füstöt eregetni minden más módon szabad, ildomos, sőt: egy hülye társadalmi beidegzőség miatt szinte sikk.
 

Szólj hozzá

autó dohányzás pálinka szmog füst szmogriadó