Hosszú idő után végre sikerült összeszerencsétlenkedni egy Ferrari szalont Ithakában. Volt nagy dínom-dánom, eszem-iszom, ingyom-bingyom (táliber) stb. Megjelent a világfalu apraja-nagyja, színe-java, hogy együtt nyisszantsák el a szalagot a csomagoláson és ugyancsak együtt igyák meg a üvegenként 13.000 ithakai tallérba kerülő pezsgőitalokat.

Szép volt, jó volt, köszönjük Emese anyasertés, lépjünk tovább a dolgos hétköznapokba. Lehet tippelni, milyen színű autók vannak a szalonban...

Ki mondta azt, hogy piros? ... ... ... Ülj le, egyes.

Három darab Ferrari tartózkodik odabent, piros nincs köztük, ellenben van grafitszürke, majdnem-fekete-de-inkább-mégis-sötétszürke, és citromsárga. (Egyébként egy olyan liftet kellett építeni, ami az alagsorból felvitte az autókat a földszinti, utcára nyíló (sic!) kiállítóterembe, mert a járdaszigeten fennakadtak volna a járművek, ha simán csak begurították volna őket.)

Elkanyarodás következik a sztoritól: amikor Berlinben a Mecedes szalonba beszabadultunk szakadt kelet-európai turistaként, a két német hosztessznek akkora vigyor volt a szájában, hogy majd kiesett a vakítóan fehérre gyalult fogsora; elképesztő lelkesedéssel magyarázták el, hogy a múzeum hátul van, de mi nyugodtan fotózzunk, ha most nem akarunk beljebb menni, miegymás. Ha a pesti Ferrari-szalonba mész be, két, nem kevésbé kockafejű nőszemélyt fogsz látni, ám ezek még savanyúak is hozzá, mint a grapefruit-citrom kombó.

Amit végül is ki akarok hozni ebből az egészből, az a sarokban van. 

Ha esetleg nem találtad meg, akkor segítek:

A sarokba behányva nem más látható, mint a Vileda és a Ferrari közös fejlesztése: a Tesco-s felmosófa, Ferrari-piros vödörrel (sváboknál: vadar, egyéb helyeken: veder). Ha legközelebb arra járok, megkérdem majd, mennyiért adják.