Sajnálatos módon a megszorítások miatt olyan helyzetbe került a cég, hogy döntenünk kell: vagy felszámoljuk az egészet, vagy átköltöztetjük Szlovákiába. Valószínűleg az utóbbi variáció lesz a megoldás, elvégre a gyártás Magyarországon folyik, a logisztikát eddig is a Posta végezte, irányítani meg bárhonnan lehet. De a felszámolás sem elképzelhetetlen, bár ennyi befektetett munka után fájna a szívem érte.

És a nyugdíj? Az a helyzet, hogy magánnyugdíj-pénztárba megy a nyugdíj járulék, úgyhogy az én jövőmről a (nemzetközi) biztosító gondoskodik. Nem félek miatta. A már nyugdíjasoknak pedig azon kell elgondolkodni, hogy miért nincs, aki megtermelje nekik a nyugdíjat. Az ő dolguk lett volna utódot nemzeni, hogy legyen, aki kitermeli nekik a nyugdíjukat.

Most persze jöhet az, hogy akkor én miért nem. Azért, mert meleg vagyok. Nem választottam, nem vagyok büszke rá, mint ahogy a heterók sem választották, és ők sem büszkék rá. Így adódott, ilyennek születtem, utólag már nem sokat lehet tenni ellene. A jelenlegi törvénykezés pedig nem teszi lehetővé az örökbefogadást. Nem baj, fizessen az állam az elhagyott gyerekek után; az ilyen állam meg is érdemli, ha az én szeretetem és/vagy pénzem nem elég jó neki. Vagy nem lennék elég jó "szülője" a gyereknek? Ennek semmi valóságalapja nincs, még feltételezésnek is gyenge.

Komolyan nem értem, hogy a románok és a szlovákok hogy tudnak akkor pénzeket kaszálni az egykulcsos adóval? Itt meg nem elég a(z egyébként hatalmas) teher az emberre, még további sarcokat vetnek ki. Mindeközben persze úgy dübörög a gazdaság, hogy nem hallani tőle a prolik jajkiáltásait. Félek, hogy a dübörgés Szlovália felé tart, egyre halkabb lesz, végül csak hangfoszlányok szűrődnek át a Duna másik oldaláról.

Kíváncsi leszek, mikor jön rá az állam, hogy a népet nem lehet lecserélni. Addigis, ha külföldi ismerős jön, nyugtassuk meg: "Nem, kedves, mi nem haldoklunk. Mi így élünk."