2012. máj 30.

Gagyi-land

írta: Mark yhennon
Gagyi-land

Nem tudnám megmondani, honnan jött először az érzés, de azóta is rendületlenül tart. Egyszerűen csak úgy érzem, bármerre is nézek, mindenhol csak a gagyit vélem felfedezni.

 

Hadd említsek néhány hétköznapi példát. Semmi különlegesre nem kel gondolni, hétköznapi dolgok ezek, de van egy közös tulajdonságuk: mind elavult. Az én szószedetemben: gagyi.

Itt van például mindenki kedvence, az autó. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem könnyíti meg jelentősen az életet. De vannak kisebb-nagyobb problémák vele. Az első és legfontosabb: káros az Ön és környezete egészségére. Az emberiség sosem tanul a saját hülyeségeiből, pedig van már példa arra, hogy a fosszilis energiahordozók elfogyhatnak. Kifejezetten ilyen a (kő)szén. Az iparosodás során gyakorlatilag a teljes kőszénkészletet felélte az emberiség, aminek megalkotásához évmilliókra volt szüksége a természetnek. Ez még nem lenne olyan tragikus, ha ez a szénmennyiség visszaállítható formára lett volna alakítva (épületek, miegymás, egyszóval bármi, ami újrahasznosítható). De mire használtuk fel? Ha nem arra gondolsz, hogy tüzelésre, akkor rossz nyomon jársz. Ugyanis ez a helyes válasz. Egyszerűen elégettük. Hát ennél nagyobb hülyeség még nem fordult elő a Világegyetem megalapítása óta! Illetve azóta még egyszer előfordult (pontosabban most fordítjuk elő újra, nap, mint nap): a kőolajkészletek elégetésével ugyanez történik. Nem kell túlságosan nagy jóstehetség ahhoz, hogy kitaláljuk, mi lesz ennek az esztelen energiapazarlásnak a következménye, hiszen már egyszer átéltük. El fog fogyni a kőolaj.

Engedtessék meg egy kis kitérő, hogy még jobban árnyaljam, úgymond: drámaiabbra fessem a képet. Kőolaj nem létezik földgáz nélkül. Ennek a két anyagnak meg van az a hülye szokása, hogy kizárólag együtt hajlandók előfordulni, egész egyszerűen azért, mert az évmilliók során, nyomás alatt lévő biomassza a gáznemű anyagoktól megszabadul, ettől válik az olaj olyan sűrűvé, mint a takony. Igen ám, csakhogy a felszabaduló gáz az nem valahová vagy akárhová távozik, hanem felhalmozódik ugyanabban a térben, ahol azelőtt is volt, korábban természetesen oldva a később olajjá változó trutymóban. Nem tud kiszabadulni, mivel ezek a készletek teljesen zárt térben tartózkodnak, anyaggal vagy valami még jobban szigetelő dologgal elzárva magukat a külvilágtól, és elzárva a külvilágot maguktól.
Ha nem így lenne, akkor a fent emlegetett biomassza egyszerűen visszakerülne a körforgásba, és újra növények nőnének belőlük.

Nos, ezután a kis kitérő után hadd folytassam a gondolatot: El fog fogyni a földgáz is. Borítékolható, hogy ugyanabban a pillanatban, amikor az olaj, ugyanis míg az olajat bele lehet tuszkolni hordókba, a gáz esetében sajnos nem ilyen egyszerű a helyzet, ezért a fel- illetve kiszabaduló gázokat már a lelőhelyen, azonnal elégetik, nehogy berobbanjon. Fene tudja, talán ez még mindig a jobbik eset, mintha egyszerűen kiengednék a szabadba, hadd fújja a szél, amerre kedve tartja, de ez iszonyatos pazarlás.

E z  a  p a z a r l á s  k o r a .

A pazarlás korát éljük. A kőolaj eltűnésének lehetősége több más iparcikk eltűnését is magában hordozza: gumi- és műanyag cuccok, fogkrém, tusfürdő, dezodor, celofán, telefonburkolat, tollszár, mindenféle bisz-basz, a legkülönfélébb és legváratlanabb, de teljesen hétköznapi területekről. Nézz körül az asztalodon, számold össze, mennyi minden készült rajta kőolajból. És mi egyszerűen elégetjük, ám ez egy újabb nem várt, de mára már ismert problémát vet fel: az egészségügyi kockázatot. Az emberi szervezet, és a felszíni állatok és növények többsége nem arra van kitalálva, hogy szén-monoxidot, szén-dioxidot, nitrogén-dioxidot, kén-dioxidot és talajközeli ózont lélegezzen be (a további több száz, a benzin elégetésekor felszabaduló vegyületről már nem is beszélve).

Újabb kitérő következik, ezúttal a szén-dioxiddal kapcsolatban. Azt tanultuk az iskolában, hogy a növények szén-dioxidot lélegeznek be, és oxigént lélegeznek ki, miközben fotoszintézissel szőlőcukrot állítanak elő. Ez igaz is. Nappal. Ugyanis azt csak a figyelmesebb, a diákok számára valódi tudást átadni szándékozó biológia tanárok teszik hozzá, hogy éjszaka a növények is oxigént lélegeznek be. Nem kell nagy képzelőerő a magyarázat felfedéséhez: éjszaka nem süt a Nap. Ergo: fotoszintézis offline. Sajnos a Hold fénye, amely a nap sugarainak visszaverődése a Hold felszínéről, nem elegendő e roppant körülményes tevékenység elvégzéséhez (főleg újholdkor nem), így a növények nem is kísérleteznek vele. Egyszerűen alszanak, és ilyenkor eszükben sincs fotoszintetizálni.

Az autózásnak van még egy rendkívül súlyos, szintén mindenkit érintő hátulütője, ez pedig a gazdaság. Az autóipar és az azt kiszolgáló további iparágak tartják mozgásban az egész ma ismert világgazdaságot. Az autó, több, mint egy darab van, ami gurul. Az autóipart kiszolgálja az elektronikai ipar, az informatikai ipar, az alkatrészgyártás, a gumiipar, a műanyagipar, bőr- és textilipar, fémipar, bányászat és kohászat, üveggyártás, kutatás-fejlesztési ipar, elektronikai ipar, papíripar, az energiaipar és a bankszektor, a teljesség igénye nélkül. Mind hozzáad valamit ahhoz, hogy az autó, mint olyan, létezzen. Több százmillió embernek ad munkát közvetett vagy közvetlen módon, a bányászattól a gyártáson keresztül az értékesítésen át az üzemeltetésig. A legutóbbi válság során egyes kormányok nem véletlenül ösztönözték súlyos pénzekkel a régi autók lecserélését újra. Ez az a dolog, ez az a cikk, ami egyáltalán lehetővé teszi a jólétet az ún. nyugati-világban.

Sajnálatos tény, de ha egy gazdasági berendezkedés ennyire függ egyetlen dologtól, az előbb-utóbb teljesen összeomlik. Vagy... Nos igen, van más lehetőség is: átállni valami másra. Végül is több százmillió embert nagyon egyszerűen lehet egyik napról a másikra leépíteni és újfajta munkát találni nekik. Például... ööö... hát nem is tudom...
Ezek szerint mégsem? Akkor mi legyen? Már meg van a megoldás, gőzerővel, de kellő megfontoltsággal dolgoznak is rajta: elektromos autó, villamos-erőművek tömkelege, amely továbbra is igényli a mindenféle kis mütyürt, amelyekből össze lehet állítani egy napkollektort, napelemet, szélerőművet, stb., ám a háztartási igényeken túl az újra fellendülő autóipart is ki  kell majd szolgálnia.
Legyen elég most ennyi az autóról, mint a legfőbb gagyi. Ez a példa, remélem, épületesen mutatta be, hogy a világon minden mindennel összefügg (lásd láosz-elmélet, amely szerint ha egy pillangó megrebbenti a szárnyát a dél-amerikai őserdőben, annak következménye lehet akár az is, hogy Londonban elered az eső), s ha létünket egy gagyira tesszük fel, akkor az eredmény nem lehet más, csakis gagyi.

E z   a   g a g y i s á g   k o r a .

Gagyinak lenni menő. Tömegcikké válni menő, sőt, egyenesen kívánatos. Mindenki gagyi AKAR lenni. Elképesztő, hogy ilyesmi előfordulhat, de úgy tűnik, az emberiségnek sikerült elérnie azt, amit egyetlen más fajnak sem. Nem, nem a gondolkodásra és nem is a befordítható hüvelykujjra gondolok, hanem arra, hogy mindenki silány minőségű, olcsó cuccokat akar, ugyanolyan akar lenni, mint mindenki más, egyszerűen mondva: gagyivá akar válni. Az embert állítólag a tudat(osság) különbözteti meg az állattól. De mi  van akkor, ha az egyén elveszti saját tudatát, a teremtő akaratot, és a mindenáron való azonosulni akarás veszi át az egyén helyét?

"Olyan autót akarok, mint az övé. Olyan farmert, telefont, arany(nak látszó, de valójában gagyi) karkötőt, stb. Nem másmilyet! Még akkor sem, ha a másmilyen hangfal esetleg klasszisokkal szebben szólaltatja meg a hangokat, mert az MOST nem menő (egyszersmind nem gagyi), nem illeszkedik a csordaszellemhez, és különben is: tartós anyagokból, hosszú távra tervezték gondos mérnökök, ezért nem lehet havonta (félévente, évente) lecserélni egy újabb gagyira, tehát nem kell. Fogyasztani akarok. Olyan akarok lenni, mint mindenki, olyan akarok lenni, azt akarom csinálni, megvenni, használni majd eldobni, amit mindenki. A gyerekemnek is ezt akarom átadni. Azt akarom, hogy fröccsöntött-kínai-műanyag gagyivilágban nőjön fel, szemetet egyen és gagyi tömegcuccot viseljen, és ő maga is gagyi legyen."

Válj fogyasztóvá. Lehetsz a bankok, hipermarketek és marketing szakemberek álma. Mindenki szeretni fog, lépten-nyomon jobbnál jobb ajánlatokat kapsz majd, te leszel a kedvencük, te leszel a társaság közepe. Semmi más dolgod nincs, mint megvenni ezt a fantasztikusan innovatív gagyit, és már kész is a varázslat. Felvilágosításra van szükséged? Persze, megértjük, hiszen a XXI. század embere jól informált. Mindent elárulunk neked a termékünkről. Kashmír-kivonatot, gyöngy-proteint, bifidus actiregularis-t, szőlősejtmaghártyakivonatot, makadámiadióbélkoncentrátumolajat, fasírtot tartalmaz, bármit jelentsenek is ezek a szavak. Mindent beleraktunk. GPS, ABS, ESP, FBI, JFK és minden hárombetűs rövidítés is van benne. Ne kérdezd, mire jó, egyáltalán jó-e valamire, vagy éppen a konkrétan ártalmas voltát ne firtasd. Van. Neked van. Te vagy a sztár.

Vagy mégsem? Hogy Jules Verne, Leonardo Da Vinci vagy kínai bölcsek ezt már 3000 éve kitalálták? Higgy nekem, ezt rosszul tudod. Nem tudlak meggyőzni? Hm... te nem vagy a barátunk. Túl okos vagy. Ez nem helyénvaló hozzáállás a mai világban. Miért foglalkozol ilyenekkel? Miért olvasol? Mire, mi másra akarsz rábukkanni? Nem tetszik, amit kínálunk? Botrányos, ahogyan viselkedsz. Szerintem te észak-koreai, iráni, szovjet kém vagy, hívom a hatóságokat. El fogunk szeparálni téged, eltüntetünk a Föld színéről, nincs szükség ilyen megátalkodott egyénekre! Lehetetlenné tesszük az életed... semmitől sem riadunk vissza. Könyörögni fogsz te még azért a hitelért.

Ha azt gondolod, hogy azért vannak olyan dolgok, amelyek mégsem váltak a gagyiság áldozatává, például az építészet, nos, azt kell mondanom, hogy az építészet az első, amely saját dugájába dőlt. Ritkaság, igazi kuriózum az az épület, amely szóra érdemes. És ezeknek a 90%-a kb. időszámításunk előtt 5000-től i.e. 2000-ig készült. Menj ki pisilni. Komolyan mondom, menj, megvárlak...

Visszajöttél. Fiú vagy? Vagy olyan lány, aki legalább egy fiúval él együtt? Pl. apa, tesó, pasi, lakótárs, ilyesmire gondolok... Akkor most mondd el, mit láttál a WC-ben. Attól függően, hogy milyen a kialakítása a lakásodnak, a következők valamelyikét vagy mindegyikét felfedezhetted ott: WC-kagyló, mosdócsap, WC-kefe, öblítőtartály, WC-papír, szappan. Nem hiányzik valami? Segítek: piszoár. Így már érted, miért kérdeztem, hogy lakik e veled fiú. A lakások, házak 100%-a, azaz az összes, úgy van megtervezve, hogy a benne élők 50%-ának nincsenek kiszolgálva az igényei. Egy fiú elég egyszerű helyzetben van, ha pisilnie kell: előveszi, pisil, lerázza, elteszi. Ez lenne a normál eset. Ám az építészek, tervezők, ahelyett, hogy megkönnyítenék ezt a mindennapos tevékenységet azzal, hogy piszoárt raknak egy WC-be, egyszerűen kifelejtik. Mert gagyi a gondolkodásuk. Számukra a ház, lakás csak egy kocka, amit megépítenek és ezzel pont. Az egyiknek se fordult még meg a fejében, hogy ott emberek fognak lakni, neadjisten: élni! Márpedig az emberek két csoportra oszthatók: akiknek van fütyijük az állva pisiléshez és akiknek nincs. Az ott majdan élők 50%-át úgy tekintik, mintha nem is lennének a világon. Gagyi-ember tervezet valami gagyit, amit a gagyi-fogyasztó megvesz.

Aztán a színek. Ha ránézünk egy városra, szürkének látjuk. Ezen az sem változtat, hogy némely épület ki van festve, mert többnyire pasztell színeket használnak, hiszen gagyi-landben ez így szokás. Gagyiház, gagyiszín, gagyiváros. Lehetne ugyan másként is. Lehetne a város zöld, vagy akár rózsaszín, végeredményben nem ez a lényeg. Az lenne a lényeg, hogy ne szürke legyen. Persze úgyis szürkévé válna a falra rakódó koromtól, amit a gagyiautók pöfékelnek ki magukból. De van az építészetnek egy másik gagyisága is. Még pedig az építőanyagok.

Soroljunk fel építőanyagokat. Nagyon jól mondod, tégla, kő, beton, acél, vasbeton, üveg. Klasszikus holmik, amik felett legalább 3000 éve eljárt az idő. Alternatívák:  fa. Ne arra a fára gondolj, amit 1490-ért árulnak a boltban deszka formájában, hanem egy olyanra, amely egy élőlény. Magában az élőlény által körülvett területben is lehet lakni. Vagy például üvegbeton, aerogél, stb. Az aerogél a köznyelvben szilárd füst vagy kék füstként is ismert anyag, amely 99,98%-ban levegő, a maradék pedig szilícium-oxid, de előállítható a szén, alumínium, króm, cink és ónvegyületekből is. Először 1931-ben kezdték el gyártani, közönséges zselatinból. Belső szerkezete néhány nanométer nagyságú szilika üregekből áll. Az üvegnél 40-szer hatékonyabban szigetel, ráadásul az üveg tömegének csupán ezredrészét teszi ki.

Igen, ilyenek vannak. Vannak és nincsenek, legalábbis közhasználatban nincsenek. Nem azért, mert drágák, csak egyszerűen a gagyitervező gagyianyaggal dolgozik. S ha már itt tartunk, mi az, ami drága? Olyan világban élünk, amikor a pénz korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre. Nem, nem tévedés, korlátlanul. Ezt ugyan elég nehéz felfogni, hogy mit jelent ez a szó, és hogyan is kell elképzelni valamit, ami korlátlan, de mivel ismerjük az informatikát, nagyon egyszerűen be lehet mutatni. Mivel minden "pénz" számítógépeken van nyilvántartva, egyszerűen csak annyit kell tennünk, hogy leírunk egy tetszőleges, egyjegyű számot, majd mögé írunk végtelen számú tetszőleges számot. Írhatjuk azt is, hogy 119, vagy 9999999999999999999999999999, egyszerűen bármit. Így működik ma a "pénz". Igazából semminek nincs valós értéke, mert a pénz, amellyel fizetünk érte, a valóságban nem is létezik, s ha valamilyen materiális megjelenítődése mégis csak akad, amögött sincs igazából semmi. Semmiért kapunk valamit, ami gagyi. Vagyis tulajdonképpen semmit.

Ezt a fajta berendezkedés nagyon egyszerűen körül lehet írni. Ez

a z   a d ó s r a b s z o l g a s á g   k o r a .

Míg a korai rabszolgatartó társadalmakban a rabszolgákat ellátták mindennel, ami az életben maradásukhoz és a munkájukhoz kellett, ma már ennyit sem kap egy rabszolga. Nem kap, mert fölösleges adni neki. Annyi van belőle, hogy Dunát lehet rekeszteni vele. Hétmilliárd. Mindenre elég. Még sok is. Egy-kettő éhen hal? Oda se neki, legalább a többi jobban fog dolgozni. Persze néhányat kiemelünk közülük, hogy lássa a sok fasz: íme, "bárkiből" lehet sztár, ünnepelt híresség, még ha mégoly ostoba is, mint a Góbi-sivatag. Ám ha jobban belegondolunk, ez természetesen nem így van. Illetve igen, csak a szórendet kell agyafúrtan manipulálni: bárkiből lehet valaki, de mindenkiből nem. Ez evidens. A tudatos és célzott manipulálás már odáig fajult, amely megközelíti, egyes esetekben meg is haladja az emberi hülyeségről alkotott világképünket, sőt, a fantazma, a film világát is. Elég csak olyan művekre gondolnunk, mint Aldous Huxley Szép új világ című könyve, amelyben tetten érhetjük a ma oly divatos plázaidiotizmust, fogyasztói kényszert, erőltetett kemikália-boldogságot. Ez a könyv 1932-ben íródott!

A belőle készül film, az Ellopott idő nem kevésbé drámai módon festi le a jelen valóságból várhatóan következő jövőt, de (véleményem szerint) a könyv sokkal brutálisabb kendőzetlenséggel festi le a jövőt, mint a film. Hasonlóan sötét jövőképet vázolt fel az Equilibrium és az 1976-os Logan futása is, ám mindhárom film közös vonása, hogy a Zemberek a végén megvilágosodnak. De tényleg megvilágosodnánk, ha már fröccsöntött kínai műanyag dobozokba zárva léteznénk? Már most is úgy létezünk, mégsem világosodtunk meg.

Gagyiland-ben nem szokás megvilágosodni. Itt nem szokás az életet becsülni, nem szokás az élőkre vagyonként tekinteni. Ezúttal nem anyagias értelemben vett vagyonról beszélek, hanem olyasvalamiről, ami nem mérhető pénzben. Vagyonunk lehetne a mosoly, a fű zöldje, a biodiverzitás, stb.

Természetesen ez nem fog bekövetkezni mindaddig, amíg az ember elfogadja, hogy gagyi-világban él, gagyi-kaját eszik, gagyival tömik a fejét a trévéből, gagyiautóval jár gagyimunkát végezni, gagyigyereket nevel gagyitudással... Lehet másként. Csak akarat kérdése. A teremtő akarat képes megváltoztatni a világot.

"A lehetetlen csupán egy szó, amellyel a kisemberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény, hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás, hanem kihívás. A lehetetlen múló pillanat. A LEHETETLEN NEM LÉTEZIK!"

Szólj hozzá

gagyi